2012. február 27., hétfő

Bringák

Az utóbbi időben egyre inkább motoszkált bennünk a gondolat, hogy függetlenedni kéne a kiszámíthatatlan buszos közlekedéstől, ezért úgy döntöttünk, hogy veszünk két biciklit. Ez azonban nem is tűnt olyan egyszerűnek, mint ahogyan elsőre gondoltuk. A szigeti élet egyik hátulütője ugyanis, hogy az üzletekben elég gyér a kínálat, ezért végül a netről rendeltük a bringákat. Mindössze három nappal a rendelés után itt is volt a két doboz bicaj, már csak össze kellett szerelni. Ez önmagában nem nagy kunszt, de megfelelő szerszámot szerezni hozzá annál inkább. Egy hatos imbuszkulcs beszerzése tűnt a legnehezebb feladatnak. A sokadik „szak”üzletben végre sikerült rábukkanni, azonban itt is csak szettben lehetett venni, ráadásul azt is párban. Amerikában ugyanis inchben mérnek, emiatt egy dobozban van egy szett amerikai szabvány szerinti és egy európai imbuszkészlet, így az egy darab 6mm-es kulcs mellé kaptunk 15 olyat is, amire valószínűleg soha nem lesz szükségünk. Sebaj, a lényeg, hogy végül sikerült összeszerelni a két Schwinn Link típusú bicajt. Ez egy úgynevezett comfort bike, ami a hybrid, vagy más néven trekking kerékpárok egyik altípusa. A jellemzője, hogy átmenetet képez az utcai és a mountain bike között. Valamivel keskenyebb és kevésbé bütykös gumival rendelkezik, mint a mountain bike, így aszfalton is kényelmes, de egyéb tulajdonságainak hála, alkalmas hegyi ösvényeken való bringázásra is.