2012. június 11., hétfő

Kaena Point

Oahu szigetének legnyugatibb pontja a Kaena Point. A hétvégén autót béreltünk, hogy megnézzük a sziget eme legtávolabbi szegletét. Ha ennél messzebb akarunk jutni a lakóhelyünktől, akkor már hajóra, vagy repülőre kell szállni. A terület természetvédelmi oltalom alatt áll és mivel nincs rajta aszfaltozott út, ezért jóval kevesebben látogatják, mint a legtöbb részét a szigetnek. Két irányból lehet megközelíteni, délről és észak-keletről. A kettő között van egy 8 km-es szakasz, ami csak terepjáróval, vagy gyalog járható. Mi délről érkeztünk, kicsit túrázgattunk, de idő hiányában nem mentünk végig az úton, inkább elautóztunk a Kaena Point északi részére is. Ez nagyjából 84 km-es kerülőutat jelentett, hiszen a sziget belsejében áthatolhatatlan hegyek vannak, de természetesen megérte, hiszen így képet kaphattunk róla, hogy milyen is lehetett az érintetlen Hawaii.
Ezzel az úttal, az eddigi három autóbérlésünk során sikerült keresztül-kasul bejárni a szigetet, ez persze koránt sem jelenti azt, hogy ne maradt volna még bőven felfedezni való Oahun...