2012. augusztus 24., péntek

Hawaii nyelvlecke 4.

Kissé rendhagyó nyelvlecke lesz ez a mostani, mivel nem a hétköznapok során használt kifejezések hawaii megfelelőjéről lesz szó, hanem két, Hawaii szempontjából fontos állatfaj helyi nevét ismerhetjük meg.
Az egyik a tündércsér, melynek hawaii neve: manu-o-Ku. Ez a madár 2007 óta Honolulu hivatalos madara, a múltban pedig fontos szerepet töltött be a polinéz utazók navigációjában. Nappal ugyanis a nyílt tengeren halászik, éjszakára pedig visszatér a szárazra pihenni, így a segítségével a tengeren hajózó polinézek is könnyebben találtak vissza a szigetekre.
A másik állat a hosszúszárnyú bálna, hawaii nevén kohola. Ez a bálnafaj Hawaii állam hivatalos tengeri emlőse. Az alábbi képet néhány éve készítettem az Atlanti-óceánon, itt majd novemberben kezdődik a bálnaszezon, amikor a jelenleg Alaszka partjainál nyaraló bálnák ide jönnek átvészelni a telet.

2012. augusztus 19., vasárnap

Az államalapítás ünnepe

Pénteken ismét ünnepnap volt Hawaiin. Minden évben augusztus harmadik péntekén ünneplik, hogy Hawaii 1959. augusztus 21-én az USA tagállama lett. Először még 1919-ben Kuhio herceg nyújtott be törvényjavaslatot a Kongresszusnak, hogy Hawaii amerikai állam legyen. Ezt követően aztán többször is próbálkoztak a javaslattal, végül 1959-ben fogadta el a Kongresszus és Esienhower elnök augusztus harmadik péntekén írta alá a kiáltványt, ami Hawaiit az USA 50. tagállamává tette. Hawaiin az Iolani Palota előtt hirdették ki az állammá válást, ami korábban a királyi család lakhelye volt és a Kamehameha szoborral szemben helyezkedik el. Manapság már nincsenek nagy ünnepségek ezen a napon, nekem ráadásul be kellett mennem egy kicsit a laborba dolgozni, így nem is tudtuk teljesen kihasználni a szabadnapot.

2012. augusztus 15., szerda

Balogh János emlékére

Tíz éve hunyt el Balogh János akadémikus, ökológusprofesszor. Balogh tanár úr, ahogyan legtöbben hívták, egész életét a természet megismerésének és védelmének szentelte. Tudományos expedíciói során többször is járt a Hawaii-szigeteken, ahol a kutatómunka mellett madárhangokat és helyi zenéket gyűjtött. Mindig nagy hangsúlyt fektetett az ismeretterjesztésre, könyvein, tanulmányain túl televíziós és rádiós műsorokat is készített.
Az alábbi kétrészes rádióműsor a Magnóval a világ körül című sorozat részeként hangzott el a Magyar Rádióban 1971-ben. Az előadásból megtudhatunk néhány érdekességet a Hawaii-szigetekről, megszólalnak benne érdekes madarak hangjai, felcsendülnek a jellegzetes hawaii dallamok és Cook kapitány halálának történetét is elmeséli a tanár úr sajátos stílusában, jellegzetes, rekedtes hangján.

2012. augusztus 12., vasárnap

Ökomeló

Ideje néhány szót ejteni arról, hogy mit is csinálnak a magunkfajta biológusok. Először az én (Gábor) összefoglalóm következik, aztán majd valamikor Gabi is beszámol a munkájáról.
Mint természetfotózással foglalkozó ökológus, az én munkám az, hogy tanulmányozzam és megörökítsem az állatok életét. Habár ezt sokan úgy képzelik el, hogy az ember egy fényképezőgéppel a nyakában sétálgat a mezőn és fotózgat, valójában azonban a munkának a nagyobb része a számítógép előtt zajlik a felkészüléssel, vagy az eredmények feldolgozásával. A felkészülési folyamat nagy része olvasást jelent, hiszen a siker érdekében általában igyekszem minél jobban megismerni a kiszemelt állatok életmódját, előfordulási helyét, majd pedig a megfelelő ismeretek birtokában próbálom részletesen megtervezni a terepmunkát. Terepen sem éppen kirándulással telik az idő, sokszor nehéz körülmények között kell cipelni a súlyos felszerelést, néha órákat hasalok a sárban egy kép kedvéért, máskor meg egy lessátorban kuporgom izzadva, miközben várom az állatok érkezését. A terepmunka után aztán következik a képek válogatása, feldolgozása, a megfigyelések értékelése, összegzése, esetleg cikkek írása, vagy a honlapom karbantartása, illetve egyéb „irodai” feladatok elvégzése.