2014. április 15., kedd

Holdfogyatkozás

Tegnap éjszaka teljes holdfogyatkozás volt látható a Föld nyugati féltekéjén. A jelenség azért volt igazán különleges, mert egy úgynevezett tetrád része volt. Ez azt jelenti, hogy másfél év alatt négy teljes holdfogyatkozás lesz, aminek a tegnapi volt az első felvonása. A teljes holdfogyatkozás során egyébként a Hold nem sötétül el teljesen, amikor bekerül a Föld árnyékába, ugyanis a Nap fénye a földi légkörön áthaladva szétszóródik és sejtelmes, vörös derengéssel világítja meg a Holdat, ami miatt időnként vérholdnak is nevezik a jelenséget. Honoluluban elég felhős volt az ég, néha még az eső is eleredt, de szerencsére a hosszú, közel négy órás folyamat alatt mindig akadt egy-egy felhőrés, amelyen keresztül végül sikerült megfigyelni a fogyatkozás minden fázisát, a totalitás pedig különösen szép volt, igazi vérholdat láthattunk.


2014. április 14., hétfő

Konferencia San Diegoban

A múlt héten a kaliforniai San Diegoban tartotta éves összejövetelét az Amerikai Társaság a Rákkutatásért (AACR) nevű szervezet. A konferencián két munkatársammal én is részt vettem. A városból nem sokat láttam, sajnos nem igazán volt idő városnézésre, de az ott töltött néhány nap alatt San Diego kellemes benyomást tett rám. A konferencia pedig nagyon tanulságos volt, mindhárman élveztük. Mindannyian poszteren mutattuk be, hogy milyen eredményeket értünk el eddig a kutatásaink során és elég népszerűek voltunk, számos gyógyszergyár érdeklődött a munkánk iránt, illetve sokan felajánlották, hogy szívesen eljönnek Hawaiira, hogy részt vegyenek a munkánkban. Talán néhányan közülük nem csak a homokos tengerpartok miatt voltak ilyen lelkesek.