2015. október 21., szerda

Agatha Christie Hawaiin

Idén lenne 125 éves Agatha Christie, a közismert krimiíró. Talán kevesen tudják, hogy Hercule Poirot és Miss Marple megalkotója fiatal korában járt Hawaiin és lelkes szörfös volt. 1922-ben első férjével Archie Christie-vel egy világ körüli utazáson vettek részt, melynek során a Brit Birodalmi Kiállítást igyekeztek népszerűsíteni. A szörfözéssel Dél-Afrikában kerültek kapcsolatba ’22 februárjában. Életem című könyvében így írt róla: Dél-Afrikában vékony falapokból készültek a szörfdeszkák és könnyűek voltak, így az ember gyorsan megtanulhatta a hullámlovaglás fortélyait – kellemes sport volt és jó mulatság, ami után a parti homokban üldögélve piknikeztünk.” Honoluluba augusztus elején érkeztek és októberig maradtak Oahu szigetén. Ez idő alatt, amikor éppen nem a napégéssel bajlódtak, akkor igyekeztek tökéletesíteni a szörftudásukat. „Minden szabad percünket továbbra is a vízen töltöttük, és lassanként egész jó szörfözővé váltunk, legalábbis európai mércével mérve.” Hawaiin azonban a szörfözés sokkal nehezebb volt, mert a deszkák nagyok és nehezek voltak és a hullámok is a parttól távolabb alakultak ki, így nem volt könnyű elérni a megfelelő helyig, majd elkapni a megfelelő hullámot. Egyszer egy „rossz” hullám még a hosszú selyem fürdőruháját is leszaggatta, ami helyett aztán Waikikiben vett „egy smaragdzöld, merészen textilhiányos és csodaszép fürdőruhát”. Agatha számára eleinte különösen nehéz volt a hullámlovaglás, nem is nagyon élvezte, aztán egy hawaii fiút felfogadva lassacskán sikerült elsajátítania a megfelelő technikát. „Életem egyik nagy diadala volt, amikor először sikerült megtartani az egyensúlyomat, és a deszkán állva kiszáguldani egészen a partig! Semmihez sem hasonlítható az élmény, amikor az ember szédítő sebességgel száguld a hullámok hátán a part felé, majd lelassul, és befordul a szelíden hullámzó, sekély vízbe – ennél élvezetesebb sportot keveset tudok elképzelni.” Mindezek ellenére a hawaii élményeik elég vegyesek voltak, különösen, mivel „Honolulu roppant drága mulatság volt”. Úgy tűnik, van, ami sosem változik.


Fotók: Christie Archive