Találkozás Chinnel a Five-O-ból

San-Francisco-ból hazafelé tartva, a reptéren találkoztunk Daniel Dae Kimmel, aki Chin Ho Kelly nyomozót alakítja a Hawaii Five-O című sorozatban. Ő is ugyanazzal a géppel jött vissza Honoluluba, mint mi és örömmel pózolt egy kép erejéig.

San Francisco utcáin és Tankcsapda koncerten

A kaliforniai kirándulásunk másik fő célja, a Yosemite Nemzeti Parkon túl San Francisco megtekintése volt. San Francisco New York után a második legsűrűbben lakott város az Egyesült Államokban. A város híres a ködeiről, amiből most nem láttunk egy foszlányt sem, meredek dombjairól és néhány jellegzetes építményéről. Az egyik legismertebb nevezetessége az Alcatraz nevű egykori börtönsziget. Természetesen mi sem hagyhattuk ki a hírhedt börtön megtekintését. A kis sziget a San Francisco-öbölben található. A kaliforniai aranyláz idején itt építették fel a nyugati part első világítótornyát, hogy biztonságosabbá tegyék a megnövekedett vízi közlekedést. Ezt követően felépítettek rá egy katonai erődöt, majd a polgárháború után kezdték el börtönként használni. Eleinte katonai börtön volt, de a nagy gazdasági világválság idején a hadsereg nem tudta tovább finanszírozni, ezért a Börtönhivatal vette át az intézmény kezelését és így jött létre a hírhedt szövetségi börtön, ahová az USA legveszélyesebb bűnözőit zárták. Végül 1963-ban a magas fenntartási költségek miatt végleg becsukták a börtön kapuit, majd 1973-ban megnyitották a nagyközönség számára. Az Alcatrazban egyszerre maximum 300 elítélt fogva tartása volt lehetséges. A cellák rendkívül aprók voltak és az őrök nagyon szigorúan betartatták a szabályokat. Az Alcatraz hírhedtsége azonban leginkább annak volt köszönhető, hogy innen élve soha senki nem szökött meg. A szökés nehézségét fokozta, hogy a cellák a börtönépület közepén voltak, így ha valaki ki is jutott a cellájából, akkor még magából az épületből is ki kellett jutnia. Ha ez is sikerült, akkor már „csak” az őrök puskagolyóit elkerülve a partig kellett eljutnia, végül két és fél kilométert úsznia a szárazföldig a San Francisco-öböl jéghideg, örvénylő vizében. Nem csoda, hogy senkinek sem sikerült. Az Alcatrazban több híres-hírhedt bűnöző is raboskodott, a legismertebb kétségkívül Al Capone volt, aki 1934-ben került a szigetre. Az Alcatraz azonban nem igazán tett jót az egészségének és 1939-ben rossz állapota miatt szabadlábra helyezték. A látogatásunk idején az Alcatrazban volt George DeVincenzi is, aki börtönőr volt ’50 és ’57 között. Nagyon kedves öreg úr, aki éppen a könyvét dedikálta, ami tavaly jelent meg Murders on Alcatraz címmel (Gyilkosságok az Alcatrazban).

Nekünk sikerült élve elhagyni az Alcatrazt ☺

Az Alcatraztól keletre található a San Francisco-öböl bejárata, a Golden Gate (Aranykapu). Ezt a szorost íveli át San Francisco jelképe, a Golden Gate híd, ami sokáig a Föld legnagyobb függőhídja volt, ma már csak a tizedik a listán a maga 2737 méterével. A narancsvörös színű híd 1937-ben készült el és 6 sávos út épült rá. Az ott létünk alatt többször is áthaladtunk rajta és az egyik este a naplemente fényében is megcsodáltuk a hidat, ami ilyenkor különösen mutatós. A két nap során, amit San Franciscoban töltöttünk, megnéztük még a híres, hullámos hegyi utcákat is, amelyek számos filmben szerepelnek autós üldözések helyszíneként. Egyes utcák itt olyan meredekek, hogy csak lefelé engedik rajta a forgalmat. A város ezen része nagyon kellemes, szinte már vidékies, a belváros pedig tipikus amerikai stílusú a nagy felhőkarcolókkal. Összességében nagyon tetszetős város San Francisco.

Részlet a Bullitt című 1968-as filmből

Az egész kaliforniai utazásunk apropóját egyébként a kedvenc magyar zenekarunk, a Tankcsapda észak-amerikai turnéja adta. Az elsősorban a kint élő magyarokat megcélzó turné egyik állomása ugyanis San Francisco volt. A DNA Lounge nevű klubban aztán egy nagyon jó hangulatú telt házas koncertet adtak a debreceni srácok, ami méltó csúcsa volt a kaliforniai kirándulásunknak.

Yosemite Nemzeti Park - Kalifornia

A múlt hetet Kaliforniában töltöttük. Miután Dél-Kaliforniában már jártunk két éve, amikor Los Angelest és a Sequioa Nemzeti Parkot látogattuk meg, most az északi régiót vettük célba. San Francisco-ban szálltunk le hétfő este, majd másnap bérelt autóval indultunk tovább a Sierra Nevada hegység másik gyöngyszeme, a Yosemite Nemzeti Park irányába. Egy közeli kisvárosban, Mariposa-ban szálltunk meg, amelynél hangulatosabb amerikai kisvárost még nem láttunk. Habár innen még mintegy 45 perces autózásra van a Yosemite kapuja, nem bántuk meg, hogy itt töltöttünk pár éjszakát. Kedves emberek, ritkásan épített utcák, széles utak, figyelmes sofőrök és csend jellemző errefelé, ami hatalmas felüdülés volt nekünk. A környéken már számtalan utalást láthattunk A Yosemite-re, ami egyébként egy indián eredetű szó és grizzlyt jelent.

A nemzeti parkban két napot töltöttünk és már az odavezető út is csodás tájakon vezetett, de az igazi látványorgia a Yosemite-völgybe érve fogadja az embert. A völgy az első védett terület volt Amerikában, majd a völgyet körülölelő területekkel együtt az USA harmadik nemzeti parkja lett 1890-ben a Yellowstone és a Sequoia után. Novemberben a havazások miatt a Yosemite nagyobb része már le van zárva, így csak a völgyet tudtuk bejárni. Kétségtelen tény, hogy ez a park leglátványosabb része, sőt talán az egész bolygónk legszebb területe ez a 13 kilométer hosszú gleccser-vájta völgy. A terület nagy része gránitból épül fel és a fenséges mai formáját a jégkorszakok gleccserei alakították ki. A mintegy másfél kilométer széles völgy aljáról helyenként 900 méternél is magasabb sziklafalakra tekinthetünk fel, köztük a legismertebb a Half Dome (félkupola) és az 1095 méter magas El Capitan, amely a Föld legnagyobb egy tömbből álló sziklája. A völgy másik jellegzetessége a rengeteg vízesés, amelyből néhányat most is megcsodálhattunk, habár a legtöbbje csak a tavaszi hóolvadás után figyelhető meg. A legnagyobb köztük a Yosemite-vízesés, ami 739 méteres magasságával egyben Észak-Amerika legmagasabb vízesése is. A két nap alatt keresztül kasul bejártuk és lefényképeztük a Yosemite-völgyet, de a látvánnyal nem lehet betelni, különösképpen naplementekor és az azt követő alkonyi színekben pompázva csodálatos a völgy, ezért a rengeteg turista ellenére is abban reménykedünk, hogy egyszer-kétszer még visszatérünk ide.