Búcsú Hawaiitól

Négy és fél éve érkeztünk Hawaiira. Az elmúlt időszakban rengeteg érdekes kalandban volt részünk, sok mindent láttunk és tapasztaltunk, voltak hullámhegyek és természetesen hullámvölgyek is. Szakmailag mindenképpen sikeresnek mondhatjuk az itt töltött időszakot, mindketten elértük, amiért jöttünk, ezért most már ideje továbbállni. Augusztustól újra a mainlanden folytatjuk az életünket, egészen pontosan Texasba tesszük át a székhelyünket. Ezzel elbúcsúzunk nem csak Hawaiitól, de ettől a blogtól is és újra az amerikai blogunkban folytatjuk a kalandjaink bemutatását. Viszlát Amerikában!

 

Frissítés: a Hawaiival kapcsolatos újabb bejegyzések (pl.: ismeretterjesztő cikkek) itt találhatóak.

Még utoljára meglátogattuk a barátfókákat...

... a kedvenc helyemen, az Északi Parton.

Majd elbúcsúztunk Gábor kedvencétől is, ...

... a Kaena Pointtól.   Goodbye Hawaii!

Öt dolog, amire nem gondolsz, amikor Hawaiiról álmodozol

Ki ne álmodozna arról, hogy Hawaiin éljen, vagy legalábbis valami trópusi szigeten? Nekem mindenesetre régi vágyam volt, hogy egyszer valahol a Csendes-óceán egyik szigetén tanulmányozhassam a helyi élővilágot. Miután 2009-ben Amerikába költöztünk, egyre többször gondoltam arra, hogy Hawaii lenne az ideális helyszín, hiszen ez egy olyan trópusi szigetcsoport, ami az USA része, így élvezi annak minden előnyét. Ezzel a gondolattal Gabit is sikerült megfertőznöm, így aztán nagyon örültünk, amikor 2012-ben lehetőségünk nyílott Hawaiira költözni. De vajon tényleg olyan itt az élet, mint ahogyan az emberek elképzelik? Az alábbiakban öt pontban igyekszem összefoglalni, azokat a dolgokat, amikre nem gondoltunk és amikre valószínűleg senki sem gondol, amikor a hawaii életről álmodozik.

Kirándulások az északi parton

Májusban többször is ellátogattunk az északi partra abban a reményben, hogy talán idén is látunk kis fókát. Sajnos azonban, ebben az évben még nem született fókakölyök Oahun, viszont az egyik alkalommal találkoztunk Holokai-val, Ua Malie fiával, aki Honey Girl első unokája. Jelenleg körülbelül 11 hónapos a kis zöld szőrgombóc. A furcsa színét az algáknak köszönheti, amik megtelepedtek a bundáján. Ez gyakran előfordul a barátfókáknál, ha sok időt töltenek a vízben. Valahol nagyon izgalmas, de ugyanakkor nagyon szomorú is, hogy manapság minden barátfókát név szerint ismerünk, ez ugyanis azt jelenti, hogy már csak nagyon kevés él belőlük és félő, hogy hamarosan ez a faj is arra a sorsra jut, amire a legtöbb őshonos élőlény Hawaiin.

Amikor az északi parton kirándulunk, általában igyekszünk a naplementéig maradni. A lemenő nap fényében ugyanis mindig jól esik egy kicsit sütkérezni. Két alkalommal ráadásul igazán látványos fényjátékkal búcsúzott a nap, ami érdekes fotótémákat is biztosított. Az egyik esetben a távolban repkedő barna szulákat fényképeztem a felhők között átszűrődő napsugarakkal a háttérben, míg a másik esetben klasszikus tájképet készítettem a naplementéről. Ekkor térdig a vízbe kellett állnom a megfelelő kompozíció elérése érdekében. A kép elkészülte után nem sokkal aztán egy nagy hullám szinte nyakig elöntött és persze a fotófelszerelésemet is. Gabi a telefonjával éppen az elöntés utáni pillanatban örökített meg, ahogyan érdekes arcot vágva igyekszem a felszerelést menteni. A professzionális eszközöknek szerencsére meg sem kottyan az ilyesmi, de az arcomról talán látszik, hogy nekem azért nem esett olyan jól. Az elkészült kép azonban kárpótolt a kellemetlenségért.

Hawaii: a kihalások szigetei

A legtöbb ember úgy hiszi, hogy Hawaii maga a földi paradicsom, aranyló tengerpartokkal, kristálytiszta vízzel és a szigetek közepén elterülő, különleges növényekben és vadállatokban gazdag, sűrű esőerdőkkel. Ez a paradicsomi kép olyan mélyen él az emberekben, hogy a legtöbben nem is hinnék, hogy milyen is Hawaii a valóságban.

Hawaii a legelszigeteltebb világ a bolygónkon, ahol egykoron az élőlények 90%-a úgynevezett bennszülött fajokból állt. Erre a legismertebb példát a hawaii gyapjasmadarak szolgáltatják, ez az egész  madárcsoport ugyanis csak a Hawaii-szigeteken található meg. Kialakulásuk a többi hawaii élőlénnyel együtt több millió éves elszigetelt törzsfejlődésnek az eredménye. A különleges élővilágának köszönhetően réges-régen Hawaii valóban földi paradicsom volt. Ez a paradicsomi állapot egészen addig tartott, amíg az első emberek ide nem érkeztek nagyjából 1500 évvel ezelőtt. A polinézek kolonizációja ugyanis igazi ökológiai katasztrófa volt Hawaii számára. A betelepülők kíméletlenül vadásztak a hawaii madarakra, számolatlanul gyűjtötték a tojásaikat, irtották az erdőket, a behurcolt háziállataikat, a kutyákat, a disznókat és a csirkéket pedig szabadon engedték a természetben. A kenuikon „stoppolva” ráadásul számtalan egyéb, nem kívánatos élőlény is érkezett a szigetekre: gekkók, gyíkok és patkányok, amelyek a háziállatokkal együtt óriási pusztítást végeztek az őshonos hawaii élővilágban. Ezen változások okozták a Hawaii-szigetvilág első nagy kihalási hullámát. Mire az első európaiak megérkeztek a szigetekre, a hawaii lakosok már kiirtották az őshonos madarak felét, szinte az összes nagy méretű, földön fészkelő madarat és a hawaii gyapjasmadarak nagy részét is, amelyeket díszes tollaik miatt vadásztak.

A második ökológiai kataklizma Cook kapitány utazásaival kezdődött az 1700-as évék végén. Miután az európaiak számára is felfedezte a Hawaii-szigeteket, az emberi hatás csak fokozódott. Az erdők irtása még intenzívebben folytatódott és az emberek növekvő létszáma örökre megváltoztatta a szigetek arculatát. Az egyre nagyobb turista áradattal egyre több idegen élőlény is érkezett Hawaiira, amelyek kiszorították az őshonos fajokat, míg a behurcolt ragadozók, a patkányok, a mongúzok, de különösen a kutyák és a macskák könnyű prédákra találtak a védekezésre képtelen hawaii madarak között. Az utóbbi időben pedig a behurcolt madarakkal érkező és a szintén behurcolt szúnyogok által terjesztett betegségek tizedelik a még megmaradt őshonos madárvilágot. A klímaváltozás és a túlnépesedés pedig csak fokozza a kihalások ütemét és egyre közelebb hozza az elkerülhetetlent, amikor majd az utolsó hawaii élőlény is eltűnik a Föld színéről.

Mióta az első emberi lábnyomok megjelentek Hawaii homokos tengerpartjain, a paradicsom örökre megváltozott. Mára Hawaii lett bolygónk egyik ökológiailag leginkább leromlott állapotú vidéke, ahol minden más helynél nagyobb ütemben zajlik a fajok kihalása. Napjainkra már lényegében semmi sem maradt az igazi Hawaiiból, amit látunk, az többnyire csupán behurcolt, idegen élőlények végeláthatatlan tömege.

Az eukaliptuszfák Ausztráliából kerültek Hawaiira

Az esernyőfa is Ausztráliában és Új-Guineán honos

A barna anolisz a Karib-térségből származik

Az aranyporos nappaligekkó Madagaszkárról érkezett

A háromszarvú kaméleon Afrikából jött

A kormos bülbül őshazája az Indiai szubkontinens

A zebragalambocskát Délkelet-Ázsiából hurcolták be

A japán pápaszemesmadár Ázsia keleti részén honos

Új cikk a Természetbúvárban: A Sequoia Nemzeti Park

A Természetbúvár 2016/2-es számában megjelent egy cikkem a Sequoia Nemzeti Park élővilágáról. Az írást most is a saját fotóim illusztrálják. A magazin akár digitális formában is elérhető a Digitalstand és a Dimag weboldalain.

Filmajánló: Saul fia

Nem igazi filmajánló ez a poszt, hiszen Magyarországon már hónapokkal ezelőtt bárki láthatta a Saul fiát, a tegnapi Oscar győzelem óta pedig még az is hallott róla, akit egyáltalán nem érdekelnek a (magyar) filmek. Az Oscar-díj megnyerésén túl, számunkra az az apropója a filmnek, hogy a múlt hétvége óta játszák a hawaii mozik és szombaton mi is megnéztük, pontosabban csak én néztem végig, de erről majd később. A filmet nem nagyon kell bemutatni: az auschwitzi koncentrációs táborban játszódik, ahol egy magyar zsidó rab, Saul egy halott fiúról úgy hiszi, hogy a saját fia, akiről életében nem tudott gondoskodni, de most szeretné megadni neki a végtisztességet, ezért a fiú testét meg akarja menteni az elégetéstől. A film igazi különlegessége, hogy nem kívülállóként igyekszik bemutatni a koncentrációs táborok szörnyűségeit, hanem végig a főszereplő szemszögéből. Ehhez egy érdekes kameraállást használtak, szinte végig csak közelről látjuk a főszereplőt, a környezetből alig valamit, azt is legtöbbször homályosan. A koncepció nagyon érdekes, de mivel így a kamera állandóan mozgásban van, ez egyben a film legzavaróbb tulajdonsága is, főleg, ha valaki rosszul lesz a folyton mozgó, rázkódó képektől, mint például Gabi, aki emiatt nem is tudta végig nézni a filmet. Ezt leszámítva azonban valóban kiváló alkotás a Saul fia és külön érdekes volt egy hawaii moziban magyar nyelvű filmet nézni, Amerikában ugyanis nem divat a szinkronizálás, így eredeti nyelven, angol felirattal vetítették.

Ola Loa emlékére

Néhány nappal ezelőtt sajnos elpusztult Ola Loa, a fiatal hawaii barátfóka, miután lenyelt egy halászkampót. Az állatorvosok ugyan eltávolították a méretes horgot, de a műtét után komplikációk alakultak ki nála és az életét már nem tudták megmenteni. Csodálatos kis állat volt és mi szerencsések vagyunk, hogy láthattuk felnőni. Ezek a képek tavaly áprilisban készültek, amikor hét hetes volt. Nagyon szeretett a homokban játszani és hemperegni. Nyugodjon békében!